3p

Szeméttel etetnek-e minket-vizsgálat, nyári verzió.

Ismét nekifut a kormány annak, hogy bebizonyítsa: silányabb árukat pakolnak a multik a magyar áruházak polcaira, mint a nyugati egységeikbe, derül ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Időknek adott interjújából.

(MTI)

A teszt élelmiszerparkját a nyárnak megfelelően aktualizálták. A Nébih ellenőrei ezúttal 30-35 termékpárt vizsgálnak, köztük üdítőket, alkoholos italokat, söröket, grillezéshez kapcsolódó termékeket, szószokat, salátaönteteket, friss importzöldséget és -gyümölcsöket, valamint jégkrémeket. Az ellenőrzést most folyik, Fazekas szerint egy-két héten belül meg is lehetnek az eredmények.

Az agrárminiszter szerint szigorú szankciókra számíthatnak azok a gyártók, amelyek másodrangú fogyasztóként tekintenek a kelet-közép-európai vásárlókra: ha az Európai Bizottság nem hozza meg a megfelelő döntést, a magyar kormány saját hatáskörben alkot jogszabályt, amely garantálhatóan rendet tesz az élelmiszerpiacon. A fogyasztók megtévesztését célzó gyakorlat legalább olyan káros, mint a hamisítás és a romlott áruk forgalmazása, tette még hozzá Fazekas.

Az élelmiszerek feltételezett kettős minőségére a július eleji találkozó után a kormány V4-es barátai, Csehország és Szlovákia is rárepültek, és ők is osztják a hazai vezetés álláspontját. Fazekas az interjúban azt mondja, az ő vizsgálatuk alapján a cseh, szlovák és magyar piacra érkező halrúdban csak 50 százalék a halhús aránya, míg a németeknél megvan az áhított kétharmados többség, illetve egy húskonzervről kiderült, hogy míg a nyugatiak sertéshúst kaptak a pénzükért, a közép-keleti régióba már csak húsnyesedék jutott.

Az agrártárca vezetője úgy véli, mára azok is tudomásul vették, hogy ez a probléma létezik, akik korábban tagadták a gyártók tisztességtelen gyakorlatát. Az Európai Bizottság mindenesetre nem tartozik közéjük, júniusi közlésük szerint továbbra sincs meggyőző bizonyíték a kettős minőségre.

Erre jutottak egyébként a magyar élelmiszer-ellenőrök is a nagy nyilvánosságot kapott, tavaszi vizsgálatok után, melyek eredményeit úgy kommunikálták, mintha nyakon csípték volna a problémát, az összegzések tüzetesebb átnézése után viszont kiderült, hogy nekik sem sikerült meggyőző bizonyítékokat találni. Egyes termékeknél valóban a nyugatit látták jobbnak, másoknál viszont a magyart, és több esetben nem is ugyanazt az árut hasonlították össze, ami elég vicces leírásokhoz is vezetett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!