3p

A röplabdával bővül a hazai látvány-csapatsportok köre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény keddi módosítása értelmében, így a sportág bekerül a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások (TAO) rendszerébe.

Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a vonatkozó törvényjavaslatot - a sportállamtitkárság tájékoztatása szerint. A TAO 2011 óta működik az Európai Bizottság jóváhagyásával, a most elfogadott módosítással a röplabda bekerül abba a körbe, amelyet eddig a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong alkotott.

"A röplabda sportág mind szakmai eredményei, mind népszerűsége, nézőszáma alapján eljutott arra a szintre, hogy a látvány-csapatsportok közé sorolják be" - mondta Szabó Tünde az MTI-nek. Hozzáfűzte, hogy a röplabda a 16 kiemelt sportág egyikeként, az utánpótlás-nevelésre nagy hangsúlyt fektetve jutott el oda, hogy ma már 210 klub keretei között van lehetőség a sportág gyakorlására. Emellett több mint 1200 iskolai röplabdacsapat működik országszerte, amelyek mintegy 14 és fél ezer gyermeknek biztosítanak lehetőséget a rendszeres sportolásra.

Szabó Tünde kiemelte, hogy az utánpótlás-nevelés sikerei mellett a női válogatott és a klubcsapatok eredményei is jelentős fejlődést mutatnak mind a kiemelt bajnoki mérkőzéseket, mind a nemzetközi kupameccseket tekintve. A női röplabda-válogatott szerepelt a 2015-ös Európa-bajnokságon, illetve kijutott a 2017-es Európa-bajnokságra is.

"A törvénymódosítás azzal, hogy a látvány-csapatsportok közé helyezi be a röplabdát, ezt a fejlődési folyamatot kívánja támogatni, hiszen a sportág bebizonyította, hogy immár helye van a látvány-csapatsportágak között" - fogalmazott a sportállamtitkár, aki szerint a TAO-rendszer hatékony működésének nemzetközi visszaigazolása, hogy az Európai Bizottság újabb hat évig folytathatónak ítélte ezt a sportfinanszírozási rendszert, amely így 2023. június 30-ig biztosít tervezhető, kiszámítható jövőt a sport területén.

"A látvány-csapatsportok társaságiadó-kedvezménye indulása óta nagy népszerűségnek örvend, pozitív hatásai az utánpótlássport, a szabadidősport és a létesítményfejlesztés területén a leglátványosabbak. A támogatások jelentős része ugyanis a kezdetektől kizárólag utánpótlás-nevelésre használható fel, de a TAO támogatási rendszerén belül számos uszoda, sportcsarnok, stadion, sportpálya és jégcsarnok is megújult vagy épült fel országszerte" - összegzett az államtitkár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!