2p

Magyarország kisegítette volna Ausztriát, ha ő rendezte volna a 2026-os téli olimpiát. A népszavazáson azonban nemet mondtak a helyik a tornára.

A vasárnapi tartományi népszavazáson a voksolók 53,35 százaléka a pályázat ellen foglalt állást, míg a jelentkezést 46,65 százalék támogatta. Innsbruckban ennél is többen, 67,41 százaléknyian utasították el a tervet.

A NOB hétfőn közleményben erre úgy reagált, "osztozik azt osztrák nemzeti olimpiai bizottság, számos sportoló és a terv támogatóinak csalódottságában". A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint az eddig "befektetett kemény munka szilárd alapot szolgáltatott volna ahhoz, hogy nagyszerű pályázatot" nyújtsanak be. 

A magyar álom, ami álom marad... 

Az osztrák pályázati anyag előkészítői hiába ígértek "elérhető és megfizethető" játékokat a helyieknek, nem tudták meggyőzni őket. Innsbruck korábban két téli olimpiának adott otthont, 1964-ben és 1976-ban, ugyanakkor a tiroliak 1993-ban, majd 1997-ben is az olimpiai pályázat ellen foglaltak állást.

Innsbruck mellett eddig Stockholm, illetve Sion központtal négy svájci kanton mutatott érdeklődést a rendezés iránt a NOB-nál, illetve Svájcból előzőleg St. Moritz is, de ott a helyi lakosság nagyobb része elutasította a pályázatot idén februárban.

Az osztrák téli olimpia azért is különösen érdekes hazánk szempontjából, mert Magyarország a 2024-es olimpiai pályázattól való visszalépés óta szinte megfeszül, hogy köze legyen egy ilyen tornához. Éppen ezért Magyarország korábban jelezte az osztrák szervezetnek, hogy szívesen otthont adna a korcsolyaszámoknak. Ez nem társrendezést jelentett volna, de elismerést hozott volna hazánknak Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke szerint.

MTI/mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!