2p

A világ legnagyobb internetes kereskedelmi vállalatának tartott Alibaba 49 éves alapítója, Jack Ma lett Kína leggazdagabb embere az után, hogy a kínai cég pénteken sikeresen debütált a New York-i értéktőzsdén.

Az Alibaba részvényének kibocsátási ára 68 dollár volt, a kereskedés első perceiben azonban 99,70 dollárig is nőtt az árfolyama.

A papír árfolyama 38 százalékos emelkedéssel 93,89 dolláron fejezte be a napot New Yorkban, amivel a piaci tőkeértéke 231 milliárd dollár volt. Jack Manak 8,9 százaléka van az Alibabában, a részesedés értéke 21 milliárd dollár.

Jack Ma vagyona ezzel kétszer akkora, mint az eddig leggazdagabbnak tartott kínaié, a Dalian Wanda Group alapítójáé, Vang Csien-liné, és egyike lett a világ harminc leggazdagabb emberének.

Az Alibaba 231 milliárd dolláros piaci tőkeértéke nagyobb, mint az Amazon, a Facebook vagy éppen az eBay amerikai cégeké.

Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve.

Az Alibaba a március 31-én zárult pénzügyi évben 3,7 milliárd dollár profitot ért el. A június végével zárult  első pénzügyi negyedévben a cég forgalma éves szinten 46 százalékkal 2,54 milliárd dollárra, a profitja 60 százalékkal 1,2 milliárd dollárra nőtt.

Az eddigi legnagyobb értékű részvénykibocsátást a világon az Agricultural Bank of China hajtotta végre: 2010 júniusában 22,12 milliárd dollárért adott el részvényeket Hongkongban és Sanghajban.

A lista második helyén ugyancsak kínai cég, az Industrial & Commercial Bank of China áll. Az ő kibocsátása 2006 októberében 21,93 milliárd dollár volt, szintén Hongkongban és Sanghajban.

A harmadik helyezett a részvénykibocsátás értékét tekintve az AIA biztosító 20,49 milliárd dollárral 2010 októberében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!