1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Indul a politikai szezon, a jobboldaliak Kötcsén gyülekeznek.

Az elmúlt hét év eredményeinek megvédése lesz a fő téma a Somogy megyei Kötcsén, szombaton rendezendő Polgári Pikniken - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a találkozót megelőzően újságíróknak.

Balog Zoltán 

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó Dobozy kúria előtt a miniszter, egyben az alapítvány elnöke azt mondta: a találkozó fő üzenete, hogy "mi az, amit hét év kormányzás után meg kell védenünk, hogy továbbra is sikeresek tudjunk lenni".

Arról fognak beszélni, hogy mi a küzdelem tétje, például Brüsszellel, valamint arról, egy gyarapodó országban élhessenek a magyarok - tette hozzá.

A miniszter két könyvvel a kezében érkezett: Jókai Anna Átváltozások című művét, és egy, a kormány családpolitikájának eredményeit bemutató kiadványt mutatja majd be a találkozó résztvevőinek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!