2p

Az elmúlt napok híre, hogy Garancsi István fociklubja, a Videoton leigazolta az 51-szeres válogatott focistát, Huszti Szabolcsot.

A fehérvári klub csütörtökön jelentette be hivatalosan, hogy sikerült megegyeznie Huszti Szabolccsal, az 51-szeres magyar válogatottal és a szezon második felét már az NB I-ben tölti a kék-piros csapatnál. A kérdés azonban, hogy a fizetésekkel amúgy sem szűkmarkúan bánó Videoton milyen feltételekkel tudta megszerezni magának a játékost.

A rangado.hu cikke felidézi: tavaly februárban a Blikk arról számolt be, hogy Huszti évi 3,3 millió euróért, vagyis több mint egymilliárd forintért hagyta ott a Frankfurtot és igazolt a kínai Csangcsun Jatajhoz. Ez a nagyságrend még a Videotonnak is sok lenne, sőt maga Huszti is azt mondta: nem gondolta volna, hogy visszatér a magyar bajnokságba.

Árulkodó viszont, hogy Kovács Zoltán sportigazgató nem győzött hálálkodni a tulajdonosnak, Garancsi Istvánnak, mint fogalmazott:

"köszönjük a tulajdonosnak, hogy lehetőségünk volt egy ilyen kaliberű játékost szerződtetni".

A lap forrásai szerint

elképzelhetetlen, hogy havi 5000 eurónál, vagyis 15 millió forintnál kevesebbért hazajöjjön Huszti.

Ez az összeg két-háromszorosa lehet a legjobban kereső fehérvári focista bérének, amihez még hozzájon az aláíráspénz is, 30-60 millió forint.

A rangado.hu informátora szerint Huszti Kínában havi 300 ezer eurót keresett, ha a Videoton ennek csak a harmadát adta volna neki, az is "felrobbantotta" volna az öltözőt.

Mindenesetre ha csúcsgázsiról van szó, a Videoton az egyik olyan csapat, amely megengedheti magának. Egyrészt az egyik legnagyobb költségvetésből gazdálkodik, 2016-ban több mint 3,7 milliárd forintnyi bevétel folyt be a kasszába. Másrészt a klub mögött az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó, Garancsi István áll, akiről mint kiderült meglehetősen furmányosan saját érdekeltségében álló bankján keresztül a saját cége által adott szponzori pénzt is elzálogosítja, ha pénzre van szüksége a focicsapatnak.

Kapcsolódó:
Elzálogosítja szponzori pénzeit a Videoton

Kimagasló fizetés lehet ez a hazai élvonalban

A havi 15 millió forintos fizetés nemcsak a fehérvári csapatnál, de a teljes NB I-et nézve is kimagasló bérezést. Korábbi hírek szerint a toplistát a szintén fehérvári Juhász Roland vezette havi 8 milliós gázsival, mögötte a Fradiban játszó Gera Zoltán áll havi 7,5 millióval.

(Forrás: RTL Klub)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!