2p

Kezd ismét vészes szintet elérni az amerikai háztartások eladósodottsága, a mértéke immár meghaladja a hitelválság előtti szintet.

Az amerikai jegybank adatai szerint a harmadik negyedévben is 1 százalékkal nőtt a háztartások hitelállománya. A mennyiség aggasztónak tűnik, hiszen a hitelválság kirobbanása előtt ennél kisebb volt az állomány. Ráadásul nem a fedezetet nyújtó jelzáloghitelek növekednek a legdinamikusabban, ami a bankok szempontjából tűnik kockázatosnak. 
 
 
Az elmúlt időszakban időnként felmerült, hogy az USA-ban a diákhitelek időzített bombaként ketyegnek, a folyamatosan növekvő állomány ezt részben alá is támasztja. Igaz, az szakértők szerint a mostani munkaerőpiaci helyzetben, amikor szinte sehol sincs elegendő képzett munkaerő ezek tömeges bedőlésére kicsi az esély.

A diákhitelek mellett az autók ilyen típusú finanszírozása is jelentősen növekedett. Ebben az esetben sem egyértelmű a kockázatok mértéke, hiszen nem lehet tudni, hogy a gyártók által ajánlott különösen kedvező konstrukciók miatt vesznek hitelre új kocsikat az amerikaiak, vagy azért mert más módon nem tudnák finanszírozni ezt.
 

 
Az eladósodottsági képet az is árnyalja, hogy az amerikai háztartások vagyoni helyzete javult az elmúlt években. Ennek oka a kedvező gazdasági és munkaerőpiaci folyamatok mellett a rekord hosszúságú tőzsdei erősödés. A magas hitelállománnyal kapcsolatos kockázatok akkor erősödhetnek fel az elemzők szerint, ha több eszközosztályban (részvénypiac, ingatlanpiac, stb.) számottevő gyengülés következik be. Ebben az esetben előfordulhat ahhoz hasonló forgatókönyv, mint amit 2008-ban láttunk, amikor a különböző egymásra ható tényezők hirtelen mind negatív fordulatot vettek. Így, a fenti folyamatok ha azonnal nem is okoznak óriási problémát, a bankároknak és a közgazdászoknak már most fejfájást jelenthet a megoldása.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!