1p

Már-már egészen elképesztő az, ami a debreceni főpályaudvar közbeszerzési tendere körül történik.

Alig egy hete írtuk meg, hogy még mindig nem sikerült lezárni a közbeszerzési eljárást, melynek végére eredetileg idén február 13-án kellett volna pontot tenni. Múlt héten a megjelent hirdetmény szerint nyolcadik alkalommal módosították az ajánlattételi határidőt július 21-re.

A csütörtökön megjelent helyesbítés szerint a történet tovább nyúlik rétestészta módjára, hiszen a tárgyban megjelent dokumentum kilencedik alkalommal is eltolja a leadási határidőt, ezúttal július 26. az új dátum - vette észre a civishir.hu.

Kérdés azonban, hogy mire is mennek a felek ezzel a plusz 5 nappal, melyből 2 hétvégi nap. Ebből kiindulva egyáltalán nem lennénk meglepve, ha jövő hét elején a tizedik határidő-módosítással találkoznánk a Közbeszerzési Hatóság oldalán.

Korábbi megkeresésünkre az ajánlatkérő, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) azt közölte:

"A határidőhosszabbításokat az ajánlattételi időszakban beérkezett nagyszámú ajánlattevői kérdések megválaszolása indokolja."

A látványtervek már régóta készen állnak

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!