3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az előzetes adatoknál jobban nőtt a gazdaság a harmadik negyedévben - derül ki a KSH adatai szerint. Ezzel pedig kicsivel reálisabbá vált Orbánék idei céljának elérése.

A Központi Statisztikai Hivatal második becslése szerint a gazdaság az idei harmadik negyedévben a nyers adatok szerint 3,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján pedig 4,1 százalékkal növekedett. Az első becslés sorrendben 3,6 és 3,8 százalékos bővülésről árulkodott. Akkor úgy véltük, tekintve, hogy a harmadik negyedév végéig az összesített növekedés 3,8 százalékos volt, a kormány által várt egész éves 4,1 százalékos bővülés nehezen jöhetne össze. Ahhoz ugyanis az év utolsó negyedévben nagyon rég nem látott mértékű növekedést kellene produkálni.

A frissen közölt adatok szerint azonban egy fokkal még közelebb kerültünk a kormányzati cél eléréséhez, hiszen a kiigazított adatok szerint 3,9 százalékkal bővült a gazdaság szeptember végéig. Igaz, az 0,1 százalékpontos módosítás még nem váltja meg a világot, de egyrészt - mint már írtuk - kicsit még jobban megközelítettük a kormányzati célt, ami az utolsó negyedév növekedésével szemben ennyivel kisebb elvárásokat eredményez. Másrészt pedig a következő adatközlések során a KSH utólagos felülvizsgálatával kipipálható lehet a 4,1 százalékos GDP-növekedés, amire számít is a kormány.

A kiigazított 4,1 százalékos harmadik negyedéves növekedés egyben hároméves csúcsot is jelent, hiszen legutóbb 2014 második negyedévében volt ennél nagyobb bővülés, 4,6 százalékos.  

A harmadik negyedévben a KSH közlése szerint a termelési oldalon

  • Az ipar hozzáadott értéke 3,7, ezen belül a feldolgozóiparé 4,9 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóiparon belül a járműgyártás kivételével a jelentősebb súlyú ágazatok mindegyike bővült.
  • Az építőipar teljesítménye 28 százalékkal emelkedett. Az ágazaton belül leginkább az egyéb építmények építése nőtt.
  • A mezőgazdaság hozzáadott értéke 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, magas bázishoz képest.
  • A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,8 százalékkal nőtt.
  • A növekedéshez legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá a termelési oldalon.

A GDP felhasználási oldalán

  • A háztartások tényleges fogyasztása 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 3,4, a közösségi fogyasztásé 2,5 százalékkal bővült. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 15 százalékkal nagyobb lett. A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 4,4 százalékkal emelkedett.
  • A bruttó állóeszköz-felhalmozás nagy mértékben, 20 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki, alacsony bázist. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké jelentősen emelkedett. A beruházási aktivitás növekedése a nemzetgazdasági ágak többségében, a nagyobb súlyú ágak mindegyikében erőteljes volt.
  • A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 19 százalékkal nőtt.
  • A belföldi felhasználás összességében 8 százalékkal emelkedett.
  • A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 686 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 4,5, az import 9,3 százalékkal emelkedett.
  • Felhasználási oldalon a növekedéshez legnagyobb mértékben a bruttó állóeszköz-felhalmozás járult hozzá.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!