2p

Hiába a tavaly év végi hangzatos bérmegállapodás, uniós viszonylatban ezzel nem sokra mentünk. Ráadásul a jövő sem kecsegtet sok jóval.

2016 végén rendkívüli bérmegállapodás született, melynek eredményeként idén 15, jövőre pedig 8 százalékkal emelkedik a minimálbér Magyarországon. Idehaza a történelminek számító emelés jól eladható kampányfogásként is megállja a helyét, ha azonban kicsit kipillantunk az országhatárainkon kívülre is, már nem annyira kedvező a helyzetünk. Az Eurostat legfrissebb, második félévre vonatkozó adatai szerint

a magyar minimálbér 412,6 euró volt, ami az ötödik legalacsonyabb volt a kötelezően adandó legkisebb munkabért szabályozó tagállamok körében.

Ennél kevesebbet csak:

  • a lett és a litván (egyaránt 380 euró),
  • a román (318,5 euró)
  • és a bolgár ( 235,2 euró) kereshetnek.

Igaz, egy félévvel ezelőtt még a csehek is mögöttünk voltak, viszont az árfolyamok alakulása miatt most ismét elénk kerültek 419,9 euróval.

Előző évhez képest a változás a második legnagyobb volt Magyarországon, 16,9 százalékos, aminél csak egy tagállamban pörgött meg jobban a minimálbér, Romániában. Keleti szomszédunknál egy év alatt 36,6 százalékos volt az emelkedés mértéke.

A román minimálbér alakulása ráadásul egyre fenyegetőbb hazánkra nézve. Ha ugyanis az elmúlt egy évben mutatott bérnövekedést produkálná Románia az előttünk álló időszakban is, akkor jövőre mindössze 12 euróval lenne kevesebb a magyarnál, 2019-ben pedig kisebb emeléssel is túlszárnyalná a hazai minimálbért. Ez részben az uniós rangsorban elfoglalt helyezésünkre is negatívan hatna, másrészt pedig még ahhoz is vezethetne, hogy a románoknál jobban megérné majd dolgozni azoknak a magyaroknak, akik a keleti határszéleken jelenleg minimálbérért robotolnak.

Imént gondolatkísérletünk ráadásul egyáltalán nem megalapozatlan, hiszen

2013 második félévétől kezdődően mostanáig a magyar minimálbér összesen 23 százalékot emelkedett, amivel szemben a román fizetés 102 (!!!) százalékot ugrott.

Ezt a növekedési ütemet tartva hamarosan a román minimálbéresek jobban kereshetnek a magyar dolgozóknál.

Európában jelenleg a legmagasabb minimálbért szokás szerint a luxemburgi dolgozók kapják, 1998 eurót, ami több mint 617 ezer forintot jelent egy hónapban, mögötte pedig az írek fizetése áll 1563 euróval, vagyis több mint 480 ezer forinttal.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!