2p

Állami tulajdonú magyar bankok adhatnak kölcsönt az erdélyi vállakozásnak.

Úgy tudja a Magyar Nemzet, hogy mivel nem fogy a terméke, a Csíki Sör gyártója csődközeli állapotba került, melyből magyar állami tulajdonú bankok segíthetik ki.

Lénárd András (b) koccint Lázár Jánossal (középen) és Simonffy Árpád sörfőző mesterrel (j) a Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni sörfőzdében 2017. március 24-én. MTI fotó: Veres Nándor

A székelyföldi Lixid Project SRL adóssága 2016-ban 16 millió euró, vagyis közel ötmilliárd forint volt. Tavaly 4,5 millió eurós forgalom mellett 1,6 milliós, vagyis félmilliárd forintos veszteséget termeltek. Emellett elkezdtek Magyarországon is jobban nyomulni, és négyszeresére növelték a gyár kapacitását, hogy a vélt igényeket ki tudják elégíteni, ez a húzás azonban nem jött be.

Lázár János is hiába promózta a terméket, a Heineken ellen felhabosított balhé sem működött igazán, és a magyar sörivók hazafias érzelmei sem voltak elég erősek ahhoz, hogy felpörgessék a Csíki Sör magyarországi fogyasztását. Lénárd András, a vállalkozás vezetője így augusztus végén már azt nyilatkozta, hogy árháborút indítottak ellenük a magyarországi forgalmazók. Azt mondta, a nagy sörgyártók és a boltok egy kartellgyanús összefogást hoztak létre a "kis székely manufaktúra" ellen - ahogy ő nevezi a napi negyvenezer liter sört előállítani képes üzemét. Az ingyenes házhozszállítási akciójuk sem működött, legalábbis erre utal az augusztusi kánikulában a Facebookon meghirdetett akciójuk, amely szerint aki egy rekesz sört rendelt náluk, az ingyen házhoz szállítást, valamint ajándékként egy második rekesz sört is kapott.

A Magyar Nemzet információi szerint legkésőbb tavaszra bedől a gyár, melynek már a telkét is jelzálog terheli. Lénárd ezért - megint csak a lap értesülései szerint - magyar bankokkal (köztük állami tulajdonban lévő pénzintézetekkel) tárgyal a hitelek átcsoportosításáról.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!