3p

Trump kampányfogását vélik felfedezni a határkerítés költségeinek megtéríttetésében.

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap, a liberális Süddeutsche Zeitung és a Spiegel Online hírportál a határvédelmi költségek felének EU-s megtérítésére vonatkozó magyar kezdeményezésével foglalkozott szombaton.

A FAZ Oroszlán az oroszlán ellen címmel közölte Stephan Löwenstein és Werner Mussler írását, amelyben kiemelték: Orbán Viktor magyar kormányfő aligha fűzött nagy reményeket legújabb követeléséhez, hiszen az Európai Bizottság (EB) már akkor élesen bírálta a határkerítés ügyét, amikor a kormányfő 2015 júniusában bejelentette felépítését.

Hozzátették: Orbán „bizonyára nem teljesen véletlenül" emlékeztet követelésével Donald Trump amerikai elnöknek a választási kampányban tett kijelentésére, miszerint falat épít az amerikai-mexikói határra, és az építkezés számláját kifizetteti Mexikóval. Ami Trump számára „slágertéma" volt a kampányban, az Orbánnak is jól jöhet a 2018-as parlamenti választás kampányában.

A miniszterelnök egyébként is „állandó kampányt folytat", és lehetőleg nem belső ellenfelekkel, az elaprózódott ellenzékkel, hanem „a nagy külső ellenfelekkel", hol Soros Györggyel, hol az EB-vel szemben - fejtették ki a FAZ szerzői, megjegyezve, a Fideszben az a mondás járja, hogy „az oroszlán oroszlánokkal akar játszani".

Kiemelték, hogy az EB nem utasíthatja el teljesen Orbán követelését, mert a kormányfő levele nemcsak a kerítésépítésre, hanem a kiképzésre és a határzár fenntartására is hivatkozott. Viszont ha az EU mégis utal támogatást, „biztosra vehető, hogy a magyar közleményekben nagyon nagy betűkkel áll majd", hogy Brüsszel a kerítésre adta a pénzt.

A Süddeutsche Zeitung Kerítéskirály címmel közölte Stefan Ulrich kommentárját, aki hangsúlyozta: igaz, hogy Európában „sokaknak titokban jól jön, hogy Orbán eltorlaszolja a balkáni útvonalat és másként is elijeszti a menekülteket", de eszközei „sajnos a brutálistól az embertelenig" terjednek, és nem hajlandó végrehajtani a menekültek elosztásáról hozott kötelező érvényű uniós döntést.

Hozzátette: „talán a német kormánynak össze kellene állítania egy ellenszámlát" és követelnie kellene Orbántól a 2015-ben érkezett több százezer menekült befogadásából adódó költségek egy részének megtérítését.

A Spiegel Online hírportál Orbán 440 millió eurós számlája címmel közölte Keno Verseck írását, aki kiemelte: Orbán „szemtelen követelése mögött egy kampánymanőver húzódik meg, mert a magyar szavazópolgárok körében már csak a kemény menekültpolitikával tud jó pontokat szerezni".

A többi között kifejtette, hogy a kormány stratégiája „cinikus, főleg azért, mert egyetlen tagállam sem tagadta meg annyira vehemensen a közös menekültpolitikát", mint Magyarország. Orbán pedig szerinte „fél a hatalma elvesztésétől", de csak a menekültpolitikában áll mögötte a magyarok többsége, így kézenfekvő, hogy mindig ezt a témát emeli napirendre.

Azonban nem csak a választási kampány egy manőveréről van szó, mert Orbán egyre inkább úgy látja, hogy „küldetése a keresztény Európa megreformálása és megmentése" - tette hozzá Keno Verseck.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!