2p

Gigantikus szeméthegyek jönne össze minden évben eldobható kávéspoharakból, melyeknek csak töredékét hasznosítják újra. Erre érkezne válaszul az új illeték, a befolyt összegből az ország hulladék újrahasznosító telepeit fejlesztenék.

Megadóztathatják az eldobható kávés papírpoharakat Nagy-Britanniában, írja a Bloomberg egy pénteki jelentésre hivatkozva. A pohárbetét mellett brit törvényhozók érvelnek, hogy ezzel csökkentsék a Starbucks, a Costa Coffe és hasonló kávézóláncok hulladéktermelését. A "latte-illetéknek" nevezett adót 25 pennyben, vagyis kb. 87 forintban szabnák meg poharanként.

(AFP)

A brit Környezetvédelem-Ellenőrzési Bizottság ülésének jegyzőkönyve szerint a befolyt összegből az ország hulladék újrahasznosító telepeit fejlesztenék, illetve a kormány távlati céljaként azt is meghatározták, hogy 2023-ra minden papírpoharat újrahasznosítsanak. Amit pedig nem lehet, azt tiltsák be.

Nagy-Britanniában 30 ezer tonna papírpohár-hulladék keletkezik évente, viszont 400-ból kevesebb mint egy poharat hasznosítanak újra a statisztikák szerint. Ezt főképp az okozza, hogy a poharak belsejéből előbb el kell távolítani az átázást meggátoló fóliaréteget, ami bonyolítja az újrafolyamatot. A bizottság szerint a latte-illetékkel nagyobb hatást lehet elérni a fogyasztók körében, mint azzal, hogy a kávézók árkedvezményt adnak nekik, ha behozzák a saját, hagyományos bögréjüket.

Mary Creagh bizottsági elnök nyilatkozata tovább árnyalja - pontosabban sötétíti - a brit pazarlás képét, elmondása szerint évi 2,5 milliárd papírpoharat szórnak el a szigetországban, mellyel öt és félszer lehetne körbekeríteni a Földet.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!