1p

Az idei évre 3,9 százalékos GDP-növekedéssel számol a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idén 2,3 százalékos, jövőre 2,5 százalékos inflációt vár, 2019-ben 2,9 százalékos inflációval számol, a jegybank szerint 2017-ben és jövőre is 3,9 százalékkal, míg 2019-ben 3,2 százalékkal bővül a GDP - tette közzé az MNB kedden a honlapján.

szerk.: a kormány idei évre változatlanul fenntartja a 4,1 százalékos növekedési prognózisát. Bár az első három negyedév összesített teljesítménye még viszonylag távol áll ettől, a kormány részben a KSH utólagos felülvizsgálatára is támaszkodva mer optimista lenni. 
(Fotó: MTI)

A legfrissebb inflációs jelentés fő számai alapján az idei inflációs várakozását 0,1 százalékponttal csökkentette a jegybank, míg a gazdasági növekedésre vonatkozó számait ez évre és a jövő évre is megemelte.

A jegybank szakértői a szeptemberi inflációs előrejelzésben 2017-re 2,4 százalékos, jövőre 2,5 százalékos, 2019-ben 2,9 százalékos inflációt prognosztizáltak. Az MNB a szeptemberi jelentésben azzal számolt, hogy a GDP az idén 3,6 százalékkal, jövőre 3,7 százalékkal, 2019-ben pedig 3,2 százalékkal nő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!