2p

Robbanás volt Manhattan központjában hétfőn a Times Square közelében. Bill de Blasio New York-i polgármestere és James O'Neil rendőrfőnök szerint terrorcselekményre tett kísérlet történt.

A történtek felelőse egy kezdetleges csőbombát kötözött magára, a robbanószerkezet a feltételezések szerint véletlenül lépett működésbe. A robbanásban négyen sebesültek meg könnyebben, köztük a csőbomba készítője, akit időközben a 27 éves Akayed Ullahként azonosítottak a hatóságok. Értesülések szerint a férfi bangladesi származású, Brooklynban él. A legsúlyosabb sebesüléseket Ullah szenvedte, megégett a hasa illetve mindkét keze. A három másik áldozat csak könnyebb sebesüléseket szenvedtek, állapotuk stabil.

A férfit őrizetbe vették az amerikai hatóságok, egyelőre azt próbálják a hatóságok megállapítani, hogy valóban terroristaindítékú volt-e a csőbomba készítése. A férfi egyelőre csak utalt arra, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet nevében akart merényletet elkövetni.

A robbanás helyi idő szerint reggel 7:30-kor következett be, New York egyik legforgalmasabb részén. A közeli Port Authority buszpályaudvart kiürítették és lezárták, ahogy nyolc metróvonalat és Times Square körüli összes utat is.

New Yorkban legutóbb november 1-én követtek el terrortámadást az IÁ nevében, akkor az üzbég származású 29 éves Sayfullo Habibullaevic Saipov egy bérelt kisteherautóval a Világkereskedelmi Központ közelében a bicikliúton gyalogosokat és kerékpárosokat gázolt el. Nyolc embert ölt meg és tizenegyen súlyosan megsérültek a gázolásos merényletben.

Az Iszlám Állam, amely Szíriában és Irakban katonai szempontból vereséget szenvedett, az utóbbi hónapokban terrortámadásokra szólította fel szimpatizánsait világszerte, kifejezetten nyugati országokban.

A cselekmény a tengerentúli tőzsdékre és a dollár árfolyamára sem hatott. A Wall Street kisebb pluszban nyitott a pénteki rekordok után így újabb csúcsokra törnek az indexek.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!