2p

Egyszeri bérjuttatással csitítaná a kormány az ágazat elégedetlenségét.

Egyszeri bérjuttatásként két-, három- vagy négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak az egészségügyben dolgozók karácsony előtt, írja a Magyar Idők. A lap hozzáteszi azt is, hogy az erről szóló előterjesztés "információik szerint" már el is készült, ez tehát, tekintve, hogy az újság a kormány szócsöve, már tény.

(MTI)

A karácsonyi pénzosztással és a jövő novemberi béremelés júliusra tervezett előrehozásával kompenzálná a kormány azt, hogy az idén januári és jövő januári általános minimálbér-, illetve garantált bérminimum-emelés kiütötte/kiüti a 2016-os bérmegállapodás eredményeinek egy részét.

A lapnak a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) elnöke, Cser Ágnes azt mondta, örülnek a lépésnek, de ragaszkodnak ahhoz, hogy még karácsony előtt egy teljes havi bért kapjon, valamint hogy a jövő novemberre előirányzott szakdolgozói béremelést januárra hozzák előre. Követelik továbbá, hogy az orvosok és a velük azonos besorolásban lévő diplomások január elsejétől 8 százalékos béremelést kapjanak, növeljék az egészségügyi intézmények gazdasági-műszaki dolgozóinak fizetését, a védőnők pedig kapjanak garanciát arra, hogy megkapják azt a 33 ezer forintot, amennyivel az idén november elsejétől megemelték a praxisok finanszírozását.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!