3p

Nagyon rossz a helyzet Magyarországon, ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk a hálapénz fizetési szokásokat. A lakosság számottevő része fizet a biztosításon túl az orvosoknak, az OECD-ben csak két országban mértek magasabb arányt a magyarországinál.

Elterjedt vélekedés a magyar lakosságban, hogy a komolyabb szintű beavatkozásnál elkerülhetetlen, hogy a páciens hálapénzzel segítse a gyorsabb ellátást és az emberségesebb kezelést. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy egyrészt az orvosok egy része sem ért egyet a paraszolvenciával és nem fogad el ilyen juttatást, másrészt a betegek közül sokan nem engedhetik meg, hogy tíz vagy százezreket fizessen az elvileg ingyenes gyógykezelésért.

Maga a pénz kiadása mellett komoly lelki aspektusa is van a paraszolvenciának, sokan úgy tartják, hogy a borítékot átadni talán még megalázóbb, mint elfogadni, elvégre az átadó van kiszolgáltatott helyzetben, az elfogadó meg az alapjaiban rossz rendszert legitimálja. A betegek egyébként adók formájában már egyszer kifizették a gyógyítást, ám az alulfizetett orvosok egy jelentős része azért nem vándorolt ki az országból, mert ilyen módon kompenzálják őket.

A politikusok ugyan előszeretettel hangoztatják, hogy az egészségügyben megkezdődött a bérfelzárkóztatás, ám a nyugat-európai keresetektől a magyar orvosok hivatalos fizetése messze elmarad. Érthető okokból az elmúlt egy évtizedben nagyon sok orvos hagyta el éppen ezért az országot, és kereste Észak-, vagy Nyugat-Európában a boldogulást. Egyes területeken így komoly szakemberhiány alakult ki az egészségügyben, főleg azokon a területeken (például háziorvosok), ahol a hálapénz nem számít mindennaposnak.

Az OECD most közzétett számai szerint a torz és sokat kritizált finanszírozási struktúra él és virul, hiszen az állam által megspórolt pénzeket a lakosság fizeti az orvosok zsebébe. A helyzet súlyos, ezt jelzi, hogy a legfejlettebb országokban a hálapénzért kezelést kapók aránya 7 százalékos, addig nálunk ez az arány 18 százalékos. Ennél csak két országban rosszabb a helyzet, Görögországban ugyanis 100 emberből 2 fizet azért, hogy jobb ellátást kapjon, míg a legrosszabb képet mutató Szlovákiában még ennél is riasztóbb, 28 százalékos ez az arány.

A világ boldogabb részén a hálapénz gyakorlatilag ismeretlen fogalom, hiszen számos országban mértek 1-2 százalékos értéket. Így kvázi senki nem fizet (1%-os arány) Ausztráliában, Dániában Koreában, Norvégiában és Spanyolországban. Ahogy elhanyagolható (2%-os) a paraszolvencia Finnország, Japán, Új-Zéland, vagy éppen Portugália esetében.

Ha a globális átlagot nézzük, amely már számos fejlődő és gyengén fejlett ország mutatóját is magában foglalja, akkor már jóval magasabb átlagot kapunk. A felmérés szerint 17 százalékos ebben az esetben a hálapénz juttatásának az aránya. Szomorú, hogy a magyar adat azonban még a világátlagot is meghaladja.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!