2p

Jogsértő volt a Telenor Magyarország Zrt. sms-kommunikációja a kiegészítő adatszolgáltatások felhasználási idejéről, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 15 millió forint bírságot szabott ki a társaságra, és megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását - közölte a GVH az MTI-vel szerdán. A Telenor közölte, már a versenyfelügyeleti eljárás alatt módosította a kifogásolt sms-kommunikációt, vizsgálják a határozatot, és később döntenek a lehetséges jogi lépésekről.

A versenyhatóság a 2015 novemberében bevezetett, kiegészítő mobilinternetes adatjegyek és adatcsomagok igénybevételéről szóló tájékoztatásokat vizsgálta. A közlemény szerint a Telenor tájékoztatása megtévesztő volt a kiegészítő adatcsomagok felhasználási idejéről, azok ugyanis - az sms-ekben foglaltakkal ellentétben - nem egy hónapig, csupán a számlázási ciklus végéig álltak az ügyfelek rendelkezésére. Elhallgatták továbbá a számlás előfizetők elől azt, hogy az adatcsomag a fogyasztó számlázási ciklusának végéig használható fel, a MyChat-et használó kártyás előfizetők elől pedig azt, hogy az sms-üzenetek tárgyát képező adatjegy megrendelése nem egyszeri, hanem megújuló, így annak visszamondásáig szól - közölte a GVH.

A hatóság a bírság megállapításánál a jogsértéssel érintett bevételekből indult ki. Súlyosító körülményként értékelték, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszabb ideig tartott, így jelentős számú fogyasztót ért el. Enyhítő körülménynek tekintették viszont, hogy a Telenor egyedileg intézkedett a havi adatjegy díjának jóváírásáról azoknál, akik panaszt tettek a rövid felhasználási időszak miatt, továbbá már a versenyfelügyeleti eljárás alatt módosította kifogásolt sms-kommunikációt.

A döntésre reagálva Telenor közölte, hogy vizsgálják a GVH határozatát és később döntenek a lehetséges jogi lépésekről. Hozzátették, hogy a jogszabályoknak való megfelelés érdekében még a kampány során, a hatóság észrevételeinek megfelelően módosították a kifogásolt szöveges üzeneteket, egyúttal az sms-ek terjedelmi korlátaira is hivatkoztak. A Telenor minden alkalommal igyekszik a lehető legteljesebb információt megadni az ügyfeleinek - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!