2p

Szép év végi bónuszok jártak tavaly az állami cégvezetőknek.

A szocialista Tóth Bertalan képviselő megkérdezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy mekkora év végi bónuszokat kaptak az állami cégvezetők. Fónagy János államtitkár válasza alapján rakta össze cikkét a Magyar Nemzet, mely szerint a vezetők éves alapbérük 10–80 százalékának megfelelő prémiumot vettek fel.

A 80 százalékos prémiumot mondjuk pont nem sikerült forintosítani, csak annyi biztos, hogy azt az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese és a Duna Menti Vízmű Zrt. műszaki igazgatója kapta.

Viszont így is fény derült pár kövér összegre:

  • 9,3 milliós év végi bónuszt kapott Kalocsai Attila, a Magyar Követeléskezelő Zrt. vezérigazgatója, ez a legtöbb a kategóriában
  • 6 milliós prémiumot kapott évi 60 milliós fizetése mellé a MÁV-vezérigazgató Dávid Ilona
  • 5 millió forint pluszpénzt kapott a Magyar Postát vezető Illés Zoltán, kb. 5 hónap munka után
  • 3,6 milliós pluszt pedig Csépke András, a MÁV Start Zrt.-t igazgatója.

A Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszont 2015 óta sem prémiumot, sem jutalmat nem oszt a Külgazdasági és Külügyminisztérium válasza szerint.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!