3p

A startup világban az unikornisok jelentik a csúcsot, ezt a kifejezést azokra a cégekre használják, amelyek elérik az 1 milliárd dolláros kapitalizációt. Azonban ez sem garancia arra, hogy a cég nem tűnik el később a süllyesztőben.

Minden nagyreményű vállalkozás esetén beteljesült álomnak számít, ha a cég értékelése során csillagászati összeg jön ki. Az egymilliárd dollár feletti értékű startupok külön nevet is kapnak, ők az unikornisok. Évente néhány tucat ilyen vállalattal találkozhatunk, ennek ellenére még az inkább fókuszban lévő amerikai cégek többsége sem számít ismertnek. Az egyre nagyobb számban születő kínai unikornisok többsége pedig sokszor még a szakmabelieknek sem mond semmit. 2017-ben 57 olyan startup volt, amelyeknek értéke elérte a lélektani szintet, és az esetükben is viszonylag kevés olyan van, amelyek gyakran szerepelnének a médiában. Két amerikai cég, a Reddit vagy a Quora neve talán többeknek ismerős lehet, de például a kínai Toutiao (amelyet jelenleg 20 milliárd dollárra becsülnek) a teljes ismeretlenségből robbant be a startupok élvonalába.
 

Az 57 új unikornis egyébként a 2016-os szinthez képest növekedést jelent, ám az azt megelőző két évben jóval több ilyen értékű cég nőtt fel. Az eddigi legerősebb esztendő 2015 volt, amikor 81 új 1 milliárd dolláros cég lett.
 
Az unikornisok számának hullámzása mellett érdekes az is, hogy a kínaiak mennyire előre törtek. A legfrissebb listán, ha országonként számszerűsítjük a cégeket, azt láthatjuk, hogy az USA után közvetlenül a távol-keleti állam cégei állnak. Sőt, nem túlzás kijelenteni, hogy rajtuk kívül szinte senki nem rúghat labdába ebben a nagyságrendben, hiszen az 57 cég között 4 brit van, illetve egy-egy indiai, indonéz, és Egyesült Arab Emirátusok-beli. A kínaiak előretörése még látványosabb, ha csak a top 10 vállalatra fókuszálunk, hiszen ott 7 olyan vállalat található, amelynek az ázsiai országban van a székhelye.
 
Az elmúlt évek pénzbősége az unikornisoknál is lecsapódott 

A szakértők szerint hiába vannak túl ezek a vállalatok a kezdeti nehézségeken, ahol 10-ből 7-8 cég elvérzik, és mutatnak elképesztő dinamikájú növekedés, mindez nem garancia a későbbi sikerre. A kezdő startupokhoz képest ugyan sokkal jobb a túlélési aránya az unikornisoknak, ám ez a nagyságrend sem garancia arra, hogy hosszútávon is sikeresen tudnak működni az ilyen értéket elérő cégek.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!