3p

A MAVIR számításai szerint rövid távon 3000 megawatt, középtávon 5500 megawatt hosszú távon pedig 7300 megawatt új villamosenergia-termelő kapacitás létesítésére van szükség a fogyasztói igények növekedése, illetve az elöregedett erőművek pótlása miatt Magyarországon.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) elkészítette idei tanulmányát a Magyar villamosenergia-rendszer közép- és hosszú távú forrásoldali kapacitásfejlesztése címmel, amelyet honlapján hozott nyilvánosságra. A rendszerirányító 2003 óta készíti el elemzését, az utóbbi időszakban már évente elemzi a termelési oldal fejlődésének lehetőségeit.

A legfrissebb elemzés abból indul ki, hogy az európai unióban a nettó villamosenergia-fogyasztás növekedési üteme a 2015 utáni időszakra évi 1,3 százalék lesz, majd a 2020-as években fokozatosan csökken, ekkor 1 százalék körül várható az éves érték. Ugyanakkor a villamos csúcsterhelés évente jellemzően 75 megawattal fog növekedni. Magyarországon az átlagnál akár kissé nagyobb növekményre is lehet számítani, miután jelenleg a felhasznált áram tekintetében az európai rangsor végén helyezkedik el a magyar gazdaság.

2013. december 31-én 9197 megawatt beépített villamos teljesítőképességgel rendelkezett a magyar villamosenergia-rendszer. Ennek 2019-ben már csak a 70 százaléka áll várhatóan rendelkezésre, 2030-ra pedig csak 5100 megawatt teljesítőképességre lehet számítani jelenleg meglévőből. A pótlási igények mellett a fogyasztói igények feltételezett növekedése is új kapacitások létesítését teszi szükségessé.

A tanulmányban két változatot vizsgáltak. Az „A" változatban nagyarányú földgáztüzelésű kapacitáslétesítéssel számoltak, a feltétezett erőművi kihasználási óraszámokat tekintve ez alapján akár exportőr is lehet a magyar villamosenergia-rendszer. A „B" változatba csak egy új paksi blokk üzembe kerülése került be, az is csak 2030-ra. Ebben az esetben a maradó teljesítményre vonatkozó kritériumok - a várható csúcsterhelésekhez képest - csak importot feltételezve teljesülnek - írták.

A tanulmány szerint az ismert beruházói szándéknyilatkozatok alapján az új erőműves teljesítőképességből 3100-6500 megawattot tehetnek ki a nagyerőművek, köztük az atomerőművi beruházás, a legnagyobb egységteljesítménynek megfelelő nyílt ciklusú gázturbinás tartalék, valamint a menetrendtartó, szénhidrogén-tüzelésű kombinált ciklusú erőművek. További 1600 megawattot elsősorban a megújuló forrásra építhető kiserőművek adhatnak hozzá a rendszerhez, ezek közül a szélerőművek és a biomassza-tüzelésű egységek részaránya lehet jelentős.

A tényleges megvalósulás a két bemutatott változat között valószínű - jelzik a tanulmányban. A várhatóan rövid időn belül leálló hazai erőműegységek pótlása ugyanakkor döntő fontosságú - hívják fel a figyelmet. Megjegyzik: számolni kell azzal, hogy az erőmű-üzemeltetők és beruházók döntéseiket a mindenkori piaci viszonyok, illetve a jogi szabályozási környezet ismeretében hozzák meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!