4p

Az idei évben a statisztikák szerint számottevően emelkedett a reálbér, ami egyrészről örvendetes, ám sok vállalkozás számára komoly kihívást is jelent. A növekvő bérjellegű költségeiket valahol ugyanis kompenzálniuk kellene.

Számos olyan szektor képviselői fognak a jövőben komoly kihívás elé nézni, ahol eddig a versenyképesség alappillére az alacsonyabb munkaerőköltség volt. Mind a statisztikák, mind a vállalkozók beszámolói azt mutatják, hogy a szakképzett munkaerőből komoly hiány mutatkozik. Emiatt a cégeknek arra is áldozniuk kell, hogy a meglévő munkatársaikat megtartsák, ahogy az is egyre több anyagi erőforrást igényel, ha új munkatársakat akarnak felvenni. A témával foglalkozó felmérések, ahogy a hivatalos munkaügyi statisztikák is azt mutatják, hogy idén soha nem látott reálbéremelésnek lehettünk tanúi.

A növekvő költségek rontják a hazai vállalatok versenyképességét, legyen szó akár a hazai piacról, akár a nemzetközire fókuszáló vállalkozásokról. Ahhoz, hogy a versenytárakhoz képest ne romoljon a piaci pozíciójuk a bérköltségek növekedését valamilyen formában kompenzálniuk kell. Adódna, hogy a termelékenységet növeljék, vagyis az alkalmazottak a magasabb bérért „többet termeljenek”, ám ez a gyakorlatban kevésbé járható út. Ha ugyanis a béremelés mellett nem történik egyéb beruházás, akkor legfeljebb a munkatársak növekvő motivációja segítheti a növekedést. Adódik tehát, hogy a vállalkozásoknak meg kell találni azokat a lehetőségeket, ahol le tudnak faragni a költségeikből, esetleg a kedvezőbb árak mellett még magasabb minőségű szolgáltatást is kapjanak.

Alacsonyabb ár, egyszerű kereskedőváltás

Ilyen területnek számíthatnak az energiaköltségek, amely jónéhány – elsősorban termelő - vállalkozás számára jelent meghatározó elemet a költségvetésben. A jogszabályok alapján 2008. január 1-jétől a felhasználók szabadon dönthetnek arról, hogy melyik kereskedőtől vásárolják meg a működésükhöz szükséges villamos energiát. Ráadásul a piacon lévő kereskedők bármelyikétől kérhetnek a vállalkozások ajánlatot, illetve szerződhetnek, mivel a villamosenergia-beszerzés nem földrajzi helyhez kötött.

A váltás nem kifejezetten bonyolult dolog, hiszen új kereskedővel történő megállapodás esetén ennek dokumentációját és teljes ügyintézését az érintettek térítésmentesen végzik, azzal összefüggésben nem számíthatnak fel díjat az ügyfélnek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyobb vállalatok a piacnyitást követően igyekeztek megtalálni a számukra optimális megoldás. Az MVM Partner piackutatási tapasztalatai szerint ugyanakkor a viszonylag alacsony energiaigényű vállalatoknál jellemzően nincs dedikált szakember, így az energia beszerzés gyakorta párosul szakmai és piaci tájékozatlansággal, amit csupán az igen magas árérzékenységgel ellensúlyoznak. Ők jellemzően akkor vágnak bele a kereskedőváltásba, ha annak már komolyabb anyagi előnyét látják.

A szolgáltatás minősége is hangsúlyos

Ennek ellenére egy kisebb energiafogyasztással bíró vállalkozásnak is mindenképpen érdemes megvizsgálni a legalább a kereskedőváltás lehetőségét, hiszen az számos korábban nem sejtett előnnyel is járhat. Az MVM Partner által megosztott tapasztalatok szerint az energiaár mellett döntő szempont az egyszerű, átlátható számlázás, a szerződéses kondíciók, illetve a kereskedő hírneve, és tulajdonosi háttere is. Mégsem ezek a legfontosabbak a cégek számára! Az eredmények ugyanis azt mutatják, hogy a felsorolt szempontokat megelőzi a kapcsolattartó megléte, illetve a kapcsolattartás színvonala.

Nem véletlen mindezek fényében, hogy az MVM Partnernél például a partneri együttműködés egyik alappillére a dedikált, egyedi ügyfélkezelés. Ennek során mind az árak, mind az igények tekintetében testre szabott megoldást tudnak kínálni. A kijelölt kapcsolattartó személye, és annak szakmai felkészültsége és elérhetősége így az alacsonyabb árak mellett döntő szempontként említhetőek a kereskedőváltás mérlegesésekor.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!