5p

A tóparti területen lévő hotelt bezárják, helyére állítólag luxus lakóparkot húz majd fel a felcsúti polgármester.

Éppen gőzerővel szabják át Balatonföldvár eddig ismert arculatát, de hamarosan még komolyabb változások jöhetnek a tóparti városban. Miközben a helyi kikötő bővítése miatt sorra vágják ki a fákat a szabadstrandon, hogy a hűlt helyüket lebetonozhassák, és parkolót csináljanak belőle, úgy tudjuk, párszáz méterrel arrébb is rombolás-újra beépítés következik. Ezt egy ingatlan adásvétel teheti lehetővé.

Mint megtudtuk, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. elkezdett megválni az ingatlanjai egy részétől. A cég ezt a lépést profiltisztítással magyarázza. Érdeklődésünkre azt írták, a saját tulajdonukban és vagyonkezelésükben csak olyan ingatlanokat és eszközöket akarnak meghagyni, melyek közvetlenül alaptevékenységük ellátásához szükségesek. Közlésük szerint 30 olyan ingatlanjuk van, ami kilóg a portfóliójukból, ezeket tavaly december elejétől kezdték el meghirdetni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elektronikus rendszerén keresztül.

Balatonföldvár egyik legjobb fekvésű telke, közvetlenül a vízparton. Középen a Hotel Három Hattyú épülete (forrás: szallas.hu)

A Közút tulajdona Balatonföldvár egyik legjobb fekvésű ingatlanja is, mely szintén eladósorba került. A közvetlenül a tó partján húzódó területen működik a város egyik ikonikus szállodája, a Hotel Három Hattyú, melynek sorsa most kérdésessé vált. Ugyan az ingatlan-adásvételről egyelőre még alig tudni valamit, az már biztosnak tűnik, hogy a szállodának rövid úton annyi. A szálló vezetése nem reagált megkeresésünkre, a Közút viszont közölte, hogy azt ugyan nem tudja, a majdani vevőnek mi lesz a terve az épülettel, már csak azért sem, mert december végén még nem volt világos, kihez kerül a terület, arról azonban már döntöttek, hogy végelszámolással megszüntetik a szállodát üzemeltető Közúti Vendégház Kft.-t. A hotelt tehát valószínűleg bezárják. Helyi forrásaink szerint az alkalmazottakat február közepén küldik majd el, és csak az kap végkielégítést, aki 3 évnél régebb óta dolgozott ott.

Ha valóban bezárják a Három Hattyút, azt a város gazdasága meg fogja érezni. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kezelt és működtetett Jogar Hotel mellett ugyanis ez Balatonföldvár egyetlen egész évben üzemelő szállója, így ha felszámolják, azzal a nyári szezonon túl is sok vendégéjszaka fog kiesni.

Ami az üzemeltető Közúti Vendégház Kft.-t illeti, a tavalyi céges beszámoló alapján nem sikerült nekik valami fényesen a 2016-os év: nettó árbevételük 186 millió forint volt, ez komoly visszaesés a 2015-ös 252 millióhoz képest. A gyengébb eredményhez hozzájárult az is, hogy a személyi jellegű ráfordítások 138 millióra nőttek az egy évvel korábbi 107 millióról - felvettek négy embert, így két éve már 28 főt foglalkoztattak. Az adózott eredményük a 2015-ös 15 millió pluszból 23 millió mínuszba váltott, a tartozásuk pedig 21 millióról 23,5-re nőtt.

Az mindenesetre nem meglepő, hogy lecsapnak a telekre, mert az valóban nagyon értékes. Ingatlanpiaci vélemény szerint 1,2 milliárd forintot ér, ám a feltételezések szerint több, kevésbé értékes területtel kínálják egy csomagban, így akár 5-600 millió forintos áron is elkelhet. Vagy, ahogy a helyiek tudni vélik, már el is kelt, a vevő pedig szerintük Magyarország legismertebb üzletembere lehet, aki az elmúlt évben szélvészgyorsasággal hódította meg a Balatont kempingestül-borászatostul-rádióstul.

Úgy tudjuk, a Három Hattyú-ingatlan bizniszében Mészáros Lőrinc a befutó. A felcsúti polgármester forrásaink szerint már tavaly nyáron érdeklődött a hotel telke iránt, és bár a Közút decemberi közlése szerint még nem zárultak le az adásvételek, a városban már készpénznek veszik, hogy a terület Mészároshoz került. A helyiek már azt is tudni vélik, mihez kezd majd a telekkel Orbán Viktor jó barátja: ledózerolja a szállót, és az aktuális divatot követve luxus lakóparkot épít a helyére. Az ilyesmi elég jó üzlet, ha a luxus lakóparkok siófoki áraiból indulunk ki, akkor itt is összejöhetnek az 1 millió forint per négyzetméteres lakásárak.

Megkerestük Mészáros Lőrincet, hogy igazak-e a híresztelések, de e-mailjeink megválaszolatlanul maradtak. Mészárosnak annyi érdekeltsége van, hogy valószínűleg ő maga se tudja őket már fejben tartani, de mi igyekeztünk témánál maradni, és olyan címekre küldtük el az érdeklődésünket, melyek feltételezésünk szerint az adásvételt bonyolítják. Így kapott tőlünk levelet a balatoni kempingeket felvásárló és üzemeltető BLT Group Zrt. és a céget tulajdonló Konzum Nyrt. is. Ezen túl szerencsét próbáltunk a felcsúti polgármester címén is, és a legendás [email protected] is - mindhiába. Ha mégis válaszolnak levelünkre, frissítjük a cikket.

Az ügy kapcsán egyelőre több a kérdőjel, mint a konkrétum, mindenesetre az biztos, hogy aki Balatonföldváron rövid úton akar igazán nagy pénzt csinálni, az nem fog szórakozni holmi hotelek fenntartásával.

Tiszai Balázs

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!