2p

Mészáros vadásztársasága kibővítené a meglévő vadaskertet és egy újat is létrehozna. Ehhez kapták meg most a környezetvédelmi hatóság engedélyét.

Az nem titok ma már, hogy számos terület mellett a felcsúti polgármester a vadászat területén is igyekszik megvetnie a lábát. 2016 februárjában hozta létre a Vért Vadászati Kft., majd pár hónappal később létrehozta a Vál-Völgye Vadásztársaságot, melynek elnökévé egyik lányát, Mészáros Ágnest nevezte ki. Bár eredetileg 17 ezer hektárnyi területen végzett a Kft. vadászati tevékenységet, ez kevésnek bizonyult Mészáros Lőrincnek, hiszen 2017. július 12-én és 14-én egy-egy engedélykérelmet nyújtott be az illetékes környezetvédelmi hatósághoz, melyből kiderült, jelentős terjeszkedésben gondolkozik, melyek állami és magántulajdonban lévő földterületeket is érintenek.

Az egyik kérelem szerint a vadásztársaság 95 hektárral szeretné bővíteni a most 825 hektáros vadászkertet, a másik kérelem szerint pedig létrehozná a 291 hektáros Ginza vadaskertet. A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya szeptember 22-én mindkét kérelem esetében megadta a környezetvédelmi engedélyt. Igaz, a döntés egyelőre nem jogerős, viszont feltételezhetően ezen a ponton már nem fog elcsúszni Mészárosék vadászati projektje.

A kékkel körberajzolt felső rész a leendő Ginza vadaspark, míg az alsó rész a bővített Vérti vadaskert (Forrás: Google Maps, mfor.hu)

A benyújtott dokumentáció szerint a két vadaskertet lényegében az Alcsútdobozt Etyekkel összekötő út fogja csak elválasztani, a fejlesztéseket pedig

"a minőségi, trófeás nagyvadállomány elősegítése, a vadászati turizmus és térségi idegenforgalom lehetőségeinek bővítése érdekében"

hajtanák végre.

A terjeszkedés a vadállomány méretére is hatással lenne. Jelenleg dímszarvasok, dámszarvasok, őzek, vaddisznók és mufflonok élnak a Ginza területén, az állomány változása a vaddisznókat és a mufflonokat érintené. 5 év alatt előbbiek 140-es egyedszáma 250-re nőne, 30 mufflon helyett pedig 101 lesz majd a területen.

A Vérti vadaskertben 160 gímszarvas helyett 204 lenne, a 254 dámszarvas helyett 195 lenne, a vaddisznóból 261 helyett 451, mufflonból 164 helyett 207 lenne az 5 éves terv szerint.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!