1p

Április elsején megkezdheti működését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a gázüzletágban, miután a cég hétfőn megkapta az ehhez szükséges energiahivatali engedélyt - jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A fogyasztók a Főgáz ügyfélszolgálatain és a Magyar Posta egységeiben megnyitott ügyfélszolgálati pontokon tájékozódhatnak a lehetőségről. A szolgáltató váltásának helyszíneit - a kijelölt postahivatalokat - pedig a Főgáz és az ENKSZ honlapján teszik majd közzé, várhatóan még a héten - ismertette.

Németh Lászlóné beszámolt arról is, hogy következő lépésként a nemzeti közműszolgáltató az év végén, a jövő év elején jelenhet meg az áramszolgáltatásban.

Harmadik lépcsőként pedig a távhőszolgáltatásban jelent majd alternatívát a cég, ennek pontos időpontját azonban egyelőre nem tudta megmondani az államtitkár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!