2p

Az MVM OVIT Zrt. és a szaúd-arábiai Arabian International Company (AIC) szerződést kötött vegyesvállalat alapításáról 2017. március 13-án Budapesten. Az új vegyesvállalatot dzsiddai székhellyel, Szaúd-Arábiában jegyzik be, tevékenységének fő területei a nagyfeszültségű hálózatépítés, az erőművi kazánépítés és rekonstrukció lesz, továbbá részvétel a kapcsolódó beruházásokban, valamint a megújuló energetikai projektekben - áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Az MVM OVIT Zrt. az MVM Csoport stratégiájának megfelelően az exportpiacokon kívánja erősíteni jelenlétét, értékesíteni meglévő tudását és képességeit. Ennek érdekében, az OVIT és szaúd-arábiai partnere, az Arabian International Company vegyesvállalat megalapítására szerződést írt alá március 13-án. A két alapító által létrehozott társaságot Szaúd-Arábiában, dzsiddai székhellyel jegyzik be, ezt követően kezdheti majd meg tevékenységét a Királyság energetikai piacán. Tevékenységének fő területei a nagyfeszültségű hálózatépítés, az erőművi kazánépítés és rekonstrukció lesz. Emellett részt vesz a kapcsolódó beruházásokban és a megújuló energetikai projektekben is.

A cégalapításra azért most kerül sor, mert a demográfiai és gazdasági növekedés miatt Szaúd-Arábia energiafogyasztása éves szinten 4–5 százalékkal nő, így a Királyságnak 500 milliárd SAR (133,3 milliárd USD) értékű energetikai beruházást kell végrehajtania a következő tíz évben, annak érdekében, hogy a jelentkező energiaigényt kiszolgálja.

A cégalapítás a felek számára lehetővé teszi, hogy elindulhassanak a helyi tendereken, és sikeres pályázás esetén a projekteket fővállalkozói konstrukcióban hajtsák végre.

Az új vegyesvállalat fontos szerepet fog betölteni az MVM Csoport és a szaúd-arábiai nemzeti villamos energetikai társaság, a Saudi Electricity Company (SEC) közötti együttműködésben is, amely a szaúd-arábiai partner kérésére főként a magyar fél szakmai kultúrájának és tudásának transzferét célozza meg.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!