2p

A feladat rendezvényszervezés lesz 36 hónapon keresztül.

A Magyar Nemzeti Bank marad a már jól bevált rendezvényszervező cégnél - erre utal a közbeszerzési hatóság adatbázisába feltöltött összefoglaló tájékoztatás. Idén szeptember végén tette közzé az ajánlati felhívást a jegybank rendezvényszervezési szolgáltatások tárgyában. A feladatok iránt 3 cég is érdeklődött, közül azonban csak egyetlen ajánlatot talált érvényesnek az ajánlatkérő jegybank, így a szerződést az Akció BTL-lel köthetik meg majd a szerződéskötési moratórium lejárta, december 15. után.

A cég már korábban is kapott ilyen jellegű feladatokat az MNB-től, legutóbb tavasszal kötöttek egy nettó 213 millió forint értékű keretszerződést. Az Akció BTL Kft.-t 2011-ben alapították, Borókai Flóra akkor még csak résztulajdonos volta, 2016 óta viszont a teljes cég a Heti Válasz főszerkesztője, volt kormányszóvivő, Borókai Gábor lányáé.

A mostani keretszerződés két fő részre bontható:
1) Szerveznie kell majd kb. 3 belső, dolgozói rendezvény (gyerekprogramokkal), csapatépítő programokkal, a várható létszám 1000 lesz eseményenként.
2) Teljes körű vagy részleges konferenciaszervezési és lebonyolítási, valamint kiemelt nemzetközi protokolláris szintű események szervezési és lebonyolítási tevékenységet is el kell látnia. Ebben az esetben is kb. 3 rendezvényre lehet számítani, a várható létszám maximum 700 fő, illetve 25 db rendezvény maximum 500 fős résztvevői létszámmal. Az azonban, hogy a konferenciából vagy a protokolláris eseményekből várható a 25 darab, nem derül ki a dokumentumból.

(Forrás: Összefoglaló tájékoztatás)

Borókai Flóra cége mellett pályázott az Euroshow Kt. is, ám ajánlatát érvénytelennek nyilvánították, mivel az MNB szerint az ajánlat nem az eljárásban meghatározott feltételekre érkezett, ezért nem volt összehasonlítható a másik két ajánlattevő pályázatával.

Szintén érvénytelen lett az Activity Group Kft. ajánlata, az indok az volt, hogy volt olyan tétel, ahol 0 Ft. szerepel, ez azonban nem elfogadható. A közbeszerzési törvény csak átalánydíjas szerződés esetén teszi lehetővé a részletes ártábla hiánypótlását, ezért nem volt lehetőség arra, hogy az MNB hiánypótlásra szólítsa fel a társaságot.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!