2p

Pedig az ígéret szerint az újrafelhasználás még csak nem is részleges, de 100 százalékos lett volna.

Zajlik a Duna Aréna ideiglenes szerkezetének visszabontása, a beígért százszázalékos újrafelhasználás helyett azonban az elemek egy része a csepeli hulladékfeldolgozóba került, írja a Zoom.hu.

a Duna Aréna belülről (forrás: Facebook)

Az alapból 6 ezer fős Duna Arénához a vizes vb miatt építették hozzá az újabb 6 ezer főt leültetni képes ideiglenes lelátókat. Az építménynek eredetileg jobb sorsot szántak, ezt onnan lehet tudni, hogy Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos augusztus elején a Magyar Időknek azt nyilatkozta, hogy a Duna Arénánál egyetlen forint sem vész kárba, hiszen az ideiglenes szerkezetek százszázalékos újrafelhasználását tervezik.

„Az elemeket a Hungexpo területére visszük, ahol P+R parkolóház épül a segítségükkel.”

Ezzel szemben az elemek egy részét most szombaton a Hungexpo helyett Csepelre, az Inter-Metal fémhulladék-feldolgozó cég telephelyére vitték. Az állami közbeszerzések között nem talált olyan dokumentumot a Zoom, hogy a Duna Arénával kapcsolatban megbízták volna az Inter-Metal Recycling Kft.-t., a lap azt feltételezi, hogy ők az úszópalota kivitelezőjével, a Markettel szerződhettek alvállalkozóként.

Az Inter-Metal 1997-ben alakult cég, amelynek tavaly közel 16 milliárd forintos árbevétele volt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!