4p

Az Öböl-menti "Mészáros-birodalom" is fogadja a csapatot.

Nagy biznisz reményével kecsegtető, hatnapos útra invitálja a vállalkozókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A jelentkezők Kuvaitba és Ománba mehetnek feltérképezni az üzleti lehetőségeket idén november 5. és 10. között. Az MKIK egyebek mellett azzal csábítja az érdeklődőket, hogy a szállásköltségek felét - korlátozott számban - a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány, azaz a PADI finanszírozza.

A jegybanki alapítványi világban a PADI dolga a kis- és középvállalkozások tudományos, vállalkozási ismereteinek bővítését célzó programok, pályázatok menedzselése. Ideértve a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését is. Ha pedig a konkrét célokat nézzük, akkor vélhetően a "külföldi tapasztalatszerzés támogatása" lehet az a küldetés, ami által az ehhez hasonló üzleti utak részleges finanszírozását bele tudják illeszteni az alapítvány tevékenységébe.                       

S hogy miért éri meg részt venni a szállással, utazással együtt, de a kedvezmény és egyéb költségek nélkül számolva nagyjából 500 ezer forintos úton? A kamara szerint az Öböl-térség a világ egy gazdaságilag fejlett, magas vásárlóerővel rendelkező régiója. Magyarország történelmileg jó kapcsolatokat ápol Kuvaittal, Omán pedig a régió többi országához képest kisebb vállalati méreteivel nyújt potenciált a magyar vállalkozások számára - írták az ajánlóban.

Az utazóknak lehetőségük van egy- illetve kétágyas szobákat foglalni. A kamara által ajánlott szállodák közül a kuvaiti Holiday Inn-ben az egyágyas szobát 146 euróért (a kamara által kalkulált árfolyam szerint nagyjából 45 800 forintért) lehet kivenni egy éjszakára, a duplaágyasért pedig 178 eurót (kb. 55 900 forintot) kell fizetni.

Az ománi Al Falaj hotelben valamivel olcsóbbak az árak, az egyágyas szoba 119 dollárba (34 000 forintba) kerül, a duplaágyas 136 dollárba (38 000 forint) - legalábbis ezek a tarifák szerepelnek a programjban.

Szoba az ománi hotelben 

A javasolt repülőjegy egyszeri átszállással 296 400 forint, illetékkel együtt. Erről a jelentkezőknek maguknak kell gondoskodniuk. Mindehhez jön még a vízum, ami itthon, csoportosan intézve 7700 forintból jön ki.

A kamara olyan vállalkozások jelentkezését várja, akik érdeklődnek az Öböl-térség iránt, exportorientáltak, és innovatívak. Ezek közül is főleg a gépiparban, megújuló energiában, éelmiszeriparban, logisztikában, feldolgozóiparban érdekelt cégeknek szól az ajánlat. Előnyben vannak azok, akik önkéntes tagjai a kamarának, illetve a Közel-Kelet és Észak-Afrika tagozat tagvállalatai. Őket preferálják a jegybanki alapítvány biztosította szállásköltség-kedvezmény megítélésekor.

Az üzleti út részeként az ománi Zubair Co. központjába is elviszik a csoportot.

Ez a családi alapú ipari konglomerátum kábé annyi üzletágban szerzett már érdekeltséget, mint itthon Mészáros Lőrinc. Ott vannak az autóiparban, az energiaiparban, a pénzügyi szektorban, az ingatlanpiacon, vagyis megkerülhetetlen szereplői az ománi gazdaságnak. A program szerint e cégnél tartanak majd üzletember-találkozót a magyar vállalkozók részvételével.

A csoport csak akkor indul el, ha legalább 10 jelentkező összegyűlik, akik értik és beszélik az angolt, mert tolmácsot a kamara nem tud biztosítani. Jelentkezni augusztus legvégéig lehet.

Nem ez az első alkalom, hogy külföldi üzleti utat szervez az MKIK, korábban az észak-afrikai térségbe is hirdettek már ilyen lehetőséget. Az utazás szervezésében visszatérően közreműködik a B2SKY Travel iroda, mint ahogy a most ajánlott közel-keleti út esetében is velük áll partnerségben az MKIK.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!